Okádós-költözős

Kedden SZ-nél voltam, és nem bírtam ki, hogy ne okádjam ki a kaját, persze reflexszerűen. Sz. mondta, hogy ez a probléma most már 12 éve állandóan visszatér, mi lesz, ha most nem tudok megállni. Próbált segíteni, kitalált egy csomó dolgot, azt hazudta, hogy 47 kilónak nézek ki, biztos fel akart vidítani. Aztán a tükör elé állított, méricskélt, mondogatta, hogy ez az átlagosnál jóval vékonyabb. Mégsem hiszem el. Nem látom. Nem látom a változást, szerintem inkább híztam. Nem tudom, ebben a kurva, kibaszott lakásban nincs mérleg, holnap el is költözöm innen.
Remélem otthon megnyugszom.
Ma is hánytam. Tegnap is. Ismét vagy még mindig fennáll a probléma. Emellett ma nem tudtam edzeni, mert beteg lettem, és tegnap meg már nem engedte apám, hogy edzek, mert túl soknak találja. Pedig végre egyre többet bírok megcsinálni a gyakorlatokból, meg már egy órát futok!
Otthon biztos rendbe jövök.
A bátyám nem is tud ezekről, kérdezgetett telefonon, azt mondtam jól vagyok, de hallotta, hogy valami nincs rendben, szerinte be kellene feküdnöm megint a Nyírőbe.
Hallani sem akarok pszichiátriáról! Csak DrFeketeFeketét szeretném, de nem veszi fel nekem, ezért inkább csak neki fogok festeni. Nagyon várom, hogy festhessek.
Megint nyomom a gyógyszereket, Cx-ből a szokásos adag négyszeresét szoktam mostanában, mert nem tudok aludni. A Rivivel csínyán bánok. Nem akarok visszaszokni bikaadagra. Amúgy meg rengeteget köszönhetek D-nek, ő segített a legtöbbet, rávilágított, hogy igen, evési zavaraim vannak. És súlyosabbak, mint gondoltam. Emberek közé sem akarok menni. Senkivel nem akarok találkozni, illetve szeretnék, csak nincs kedvem kimozdulni, összeszedni magam, ilyenek.
Muszáj leírnom, mert ez is a feladataim közé tartozik, SZ-nek megígértem: BULÍMIÁS VAGYOK. VÁLTOZTATNI SZERETNÉK! EZ CSAK A PROBLÉMÁIM EGY RÉSZE!

Kidobós

Az új dokim kidobott. Elmondtam neki telefonban, hogy vasárnap sokat sírtam, mindent kihánytam, bevérzett a szemem, döfködtem magam csavarhúzóval és égettem magam. Erre azt mondta, menjek pszichiátriára, mert így nem tud velem foglalkozni. Mondtam, hogy nem megyek pszichiátriára, nem fekszem be ismét. Akkor nem fekszik be, azt csinál, amit akar, engem ne keressen – közölte. Majd letette. Fel sem idegesítettem magam, nyugtáztam, hogy egy beképzelt faszkalap, aztán futottam fél órát. Kinevettem. Nem megyek újabb orvoshoz.

Ma meg ismét basztam egy ismerősömmel. Tíz éve szeretett volna megbaszni. Ürességet éreztem utána, ezért felhívtam L-t, egy órán át beszélgettünk, és jót tett, nagyon jót. Nem tudom miért basztam megint, minek, újabb skalp, na és? Minek? Kurvára kívántam akkor, nem bírtam megállni. De nem volt olyan jó. Kúrás. Kész. Annyi. Öltözz föl, menj anyucihoz, mondtam neki, mire ő besértődött, bekattant a férfi agya és ismét letepert. Gyakorlatilag kidobtam a lakásból, pedig nem is akartam. Szerettem volna, ha marad. De nem mertem mondani. Mi van, ha még a végén elkezdek iránta érezni bármit is. Kúrtunk. Úgy is bánt aztán velem, mint egy kurvával végülis. Pedig közben még azt is felhozta, hogy összeköltözne velem, meg legközelebb átjön, főz nekem, filmezünk, milyen jó lenne együtt, egész nap csak dugnánk, én festenék, ő csinálná a szobrait, grafikáit. Utána meg berezelt tőlem, illetve azt érezte megkapott. Ennyi. Közben a másik kettőt szerveztem, de ők nem új skalpok lennének, ezért nem is izgatnak.
Érzelemmentesen dobtam ki, mint a használt zsebkendőt, pedig tele voltam érzelemmel, majd' megőrültem, hogy ne hagyjon itt, egyedül, üresen, kihasználva, meztelenül kiterülve, mint egy darab húst.
Soha nem fogjuk egymást keresni.


A kávé
a tej
az aszpartám
araszolnak az aszfaltján
a bögre peremének.
Sóhajok ásítoznak
serceg az unalom a serpenyőben
kisütöm a szíved reggelire
megtöltöm a kádat telire.

Ki mit hány
úgy halad
a nervosa útján.

Költözős

Ismét költözöm. A három hónap szenvedés sorozatnak remélhetőleg vége.
Széllel szembe pisilek folyamatosan, inkább visszavonulok vidékre, csendes, remete életet élni. Erre van most szükségem. Ott festhetek, írhatok, annyit és akkor, amikor csak akarok.
Új dokit szereztem, aki végülis csak esetkísérő, de jól kezeli a kirohanásaimat. Festőművész egyébként. A műtermében fogad. Szétdohányozzuk, kávézzuk az agyunkat, káromkodva ordítok vele, ha éppen olyan kedvem van, ő pedig kordában tart, segít. Még a kiállításom megszervezésében is.
Minden egyes nap jógázom, utána edzés, csak itthon, de csinálom. Ismét fogytam. Még csak két kilót. Így vagyok 50 kg. De majd elérem megint a 48-at, ha így haladok, és végül a 45-öt, 45-nél megállok. Izmosan szeretnék vékony lenni, ezért nem is eszem csak továbbra is 700-800 kalóriát egy nap. Amikor bezabálok, akkor azt úgyis kifosom, néha hányok is, a tabletták segítenek. Nem vagyok olyan vékony még, amennyire szeretnék, normál testalkatom van. Nem gebe akarok lenni, csak vékony, kockahassal.
A mozgás jót tesz. Nem sanyargatom magam, élvezem.
Meditálni is szoktam.
Mások szerint evészavarom van. És testképzavarom. Állítólag még indentitászavarom is. Még milyen faszkodó dögcédulákat aggatnak rám?
Igen, furcsák az étkezési szokásaim, de nem vagyok kórosan sovány, és nem hánytatom magam, nem is koplalok. Csak furcsán eszem.
Igen, még gyógyszerfüggő vagyok, még nem tudtam letenni a szarokat, néha bika adagokat veszek be, hogy jobban aludjak.
Igen, szexfüggő vagyok.
De felfoghatjuk úgy is, hogy nem én vagyok fura, gyógyszer vagy szexfüggő, hanem mások furának tartják a szokásaimat.
Mi kivetnivaló abban, ha egy nő szeret baszni? Mikor máskor, ha nem most, amíg fiatal vagyok.
Mi kivetnivaló van abban, hogy sportolok, és odafigyelek, milyen mennyiségű ételt veszek magamhoz?
Mi kivetnivaló van abban, hogy néha kicsivel több gyógyszert veszek be, hogy aludhassak? De tényleg csak ritkán.
Semmi.
Az égvilágon semmi.
Nem vagyok sem durva, sem elmebeteg, ahogy a faszkalap Csernus látatlanban diagnosztizált. Amin persze jót röhögtem.
Semmi különös nincs bennem.
Mások a szokásaim.

Gyújtós

Félek, leginkább magamtól.
Azt hiszem el kell vonulnom egy időre, megint költöznöm kell.
Nem bírom itt, felgyújtom ezt a lakást, összebaszom az összes festményemet, elégetem mindet, az írásaimat kitörlöm, ami papíron van elégetem.
Fel kell égetnem mindent. El kell égetnem a szálakat is, amelyek az emberekhez kötnek.
Vagy jöhet ismét a csavarhúzó.
Nem hiszek benne, hogy valaha meggyógyulok.
Nem megyek vissza a 17. pszichiáteremhez. Egy picsa. Nem ér semmit. Pénzkidobás. Egyik sem ér semmit. Ha drFeketeFekete nem kezel, akkor nem kell kezelés. Csak ő tudott kezelni valamennyire. Mindegyiken kifogok, béna gecik, nem értenek a szakmájukhoz. Dr FeketeFeketét kivéve. De ő persze már nem tud vállalni. Tartozom még neki festménnyel. Azt mondta csak akkor adjak neki, ha jól leszek. Sajnos akkor soha nem kap festményt. De majd küldök neki, akkor is. Hátha lesz egy kiállításom Posztumusz termőföld címmel. Akkor már hiába sápítoztok ti gecik. Gyűlölök még mindig. A kibaszott rehab sem ért semmit.
Kiköpött magából ez a világ.
Felesleges minden erőfeszítés.
Feladom.
Nem öngyilkossági fenyegetőzés. Amíg Apa mellettem van, addig úgysem tenném meg.
Azt a kevés barátomat pedig nem tapaszthatom magamra.

Menekülős

Eddig bírtam az önmegtartóztatást, egy teljes hónapig.
Abban a pillanatban mindig elhiszem, hogy működhet a kapcsolat az illetővel. Nem csupán a szex.
Abban a pillanatban éppen őt szeretem.
Aztán hirtelen megváltozik minden. Pedig figyelmeztettem az illetőt, hogy furcsa vagyok, és függő.
Reggel el akartam osonni. Összepakoltam csendben, settenkedtem, és amikor kiléptem volna az ajtón, felébredt, kipattant az ágyból, és megkérdezte, hová igyekszem ennyire.
Elmondtam, hogy mennem kell, sok a dolgom. Erre kijelentette, hogy nem kell menekülnöm. Majd elvisz kocsival, előtte kajálunk valahol. Mondtam, hogy nem. Nem menekülök, de nem is kajálunk együtt, pláne nem hozhat haza. Addig unszolt, amíg azt mondtam, rendben, de akkor gyorsan kapd össze magad, hazavihetsz.
Rákérdezett, hogy miért nem fürdünk együtt, ahogy hajnalban ígértem.
Miért nem kávézunk együtt, ahogy hajnalban ígértem.
Miért nem bújok hozzá, ahogy hajnalban tettem.
Elég, mondtam. Rajtam senki ne kérjen számon semmit.
Végül még ettünk is. Együtt. Megfogta a kezem. Egy pár pillanatra engedtem csak. Kérdezte, hogy mikor találkozunk. Azt szorgalmazta, hogy töltsük együtt a ma estét is.
Együtt, közösen. Ezek a kifejezések megijesztenek. Mondtam is neki. Közöltem, hogy majd, valamikor, nem tudom. Mindig ezt válaszolom.
Igen, még mindig menekülök. Nem tudom ki vagy mi elől. Az érzéseim elől. Nem olyan drasztikus ez, mint ahogyan hangzik, de mégis.
Kétségbeesetten hívtam a legjobb barátomat, B-t, hogy elmeséljem neki mi történt, mitévő legyek. Nem vette fel. Utána egy másik barátomat hívtam, aki ugyanígy szenved a hasonló esetektől, mint én. Nem vette fel, valószínűleg egy nővel volt.
Olyan vagyok, mint egy férfi. És menekülök.

Orálisan agresszív

Az a szerencséd R., hogy már tudok uralkodni magamon.
Különben kirúgtam volna a fogadat tegnap éjjel.
És élveztem volna, ahogy rám fröccsen az a mocskos, drogos véred.

R, mint

R., mint rohadék.
R., mint rühes.
R., mint rémisztő.
R., mint rablóhal.
R., mint remete.
R., mint rémes.
R., mint részeg.
R., nem bocsájtom meg, hogy ismét kifacsart vérnarancsot csináltál belőlem!